Rookie Blue (Kékpróba) 4. évad
Premier 2013.05.23. csütörtök este 10 óra
I

rookie-blue-season-4(2).jpg

 

A negyedik évad 6 hónappal azután indul, hogy Andy és Nick elindult a titkos bevetésükre. Visszatérünk velük a 15-ös körzethez és egyből szembesülünk azzal, hogy mi minden megváltozott. De ezért zsaru egy zsaru, nem? Alkalmazkodik az új helyzetekhez, állja a pofonokat... A változás állandó, és ha nem alkalmazkodsz, elveszel. Így amikor Andy McNally visszatérve rájön, hogy Sam Swarek nyomozó lett és tovább lépett, mind szakmailag, mind érzelmileg túl kell tennie magát ezeken a dolgokon.

Eközben Dov élete érdekes fordulatot vesz, amikor egy egyéjszakás kaland Frank keresztlányával bonyolult üggyé válik. Christ felőrli, hogy maradjon-e a 15-ös egységnél vagy költözzön vissza az új családjával a régi kis falujába. Traci most tanulja, hogyan dolgozzon együtt az új nyomozóval, Sam Swarekkel, miközben próbálja túltenni magát a vőlegénye, Jerry Barber elvesztésén és bár Nick és Gail az évad elején, Nick mégsem érzi ugyanazt az érzést lángolni kettejük között, amit Gail lassan elkezd érezni.

Az előző évadban járőreink elérték, amit akartak, és ennek következményeihez kellett alkalmazkodniuk. Ebben a szezonban ki kell fürkészniük a változást a tekintetekben és nagy, merész döntéseket kell hozniuk, hogy elkapják vagy elengedik a gyanúsítottakat.

A 15-ös körzet változásait az is jelzi, hogy új járőrök érkeztek az őrsre.
A negyedik évadban bemutatkozik:

908d96f61551ee0919ea0b0716d8aee1.jpg7aadbf9b62456d2380b30ad6e307a90d.jpg

I

I

I

I

I

I

Priscilla Faia (True Justice - Az igazságosztók)                     Chloe Price szerepében,


és

8cddf9e1df8388b2ed1472c4229ca97c.jpg

5677c66ff6c4f2459c9e5a8720b3424e.jpg

I

I

I

I

I

I

I

I

Rachael Ancheril (The Listener - Hetedik érzék, King)             Marlo Cruz szerepében.

Névtelen.jpg

I

A Rookie Blue In Session (Kékpróba - Terápia?) egy vadiúj 10 részes websorozat, amely a 15-ös körzet rendőreit követi nyomon, amikor leülnek a körzet pszichológusával, hogy szembe-nézzenek a legsötétebb démo-naikkal, a személyes és szakmai küzdelmeikkel és a főbb dönté-seikkel.


"A Rookie Blue energikus és érzelmekben gazdag történetei a képernyők elé szegezik a nézőket." - állítja Barb Williams, a Shaw Media tartalmakért felelős ügyvezető igazgatója egy hivatalos sajtóközleményben. "Ebben az évadban még jobban ki szeretnék elégíteni  a rajongók igényeit azáltal, hogy az egyórás epizódokat kiegészítjük egy új drámai websorozattal, a Rookie Blue In Sessionnel és egy online elérhető készítői kommentárral. Ez az új online tartalom egy tökéletes lehetőség a rajongók számára, hogy mélyebb betekintést nyerhessenek ennek az igazán sikeres sorozatnak a hátterébe."

5cb06d52c6aaf3745ce15be47ec9ad22.jpg

Felhasznált angol cikkek: http://en.wikipedia.org/wiki/Rookie_Blue_(season_4)

http://www.examiner.com/article/rookie-blue-season-4-cast-photos-the-detectives-training-officer-and-newbies

Trailer: 1:03-tól, ha lesz másik, akkor kiteszem azt. :)

 

I

The Listener (Hetedik érzék) 4. évad
Premier 2013.05.29. szerda este 10 óra

I

The-LISTENER-starring-Nova-Scotia-born-CRAIG-OLEJNIK.jpg

Az eddigi legnézettebb szezont követően visszatér a CTV sikersorozata, a The Listener a 4. évaddal, május 29-én este 10 órakor egy meglepő kezdéssel. Az új évadban - most először játszódik Vancouverben a történet - a telepata Toby Logan keményen dolgozik azért, hogy fejlessze a rendőri képességeit az IIB főállású különleges tanácsadójaként. Szintén ebben az évadban csatlakozik a szereplőgárdához Ingrid Kavelaars (XIII: The Series, Living in Your Car) Nichola Martellként, az új, ambícióval teli rendőrfőkapitányként. "Double Date... With Death" címmel egy digitális műsor indul a The Listener kibővítésére, ami szintén május 29-én szerdától lesz elérhető a ctv.ca/TheListener honlapon, a CTV App és a CTV Mobile mobil alkalmazásokon. Ez a Bell Media első digitális sorozata, amely kapcsolódik a sorozathoz. A Double Date... With Death heti egy résszel fog jelentkezni a The Listener aktuális részével egy időben.

"Az eddigi legnézettebb szezont követően a 4. évad lehetőséget ad az összetett karakterfejlődésnek és a tehetséges vendégszínészeknek, hogy továbbra is szórakoztassa a nézőket és még több 'gondolatolvasót' nyerjenek meg országszerte" - nyilatkozta Mike Cosentino, a Bell Media ügyvezető programigazgatója.

original_300887_D4xUscuv1AZ9tHIyX8fVG5ZrN.jpg

A negyedik évad "Blast from the Past" című évadnyi-tójában Tobyt és Michelle-t Vancouverbe küldik, hogy egy nyugaton működő nagy-stílű lopás-sorozat után nyomozzanak. Toby meglepődik, amikor felmerül egykori barátnője, Lori Black neve (Jewel Staite - The L.A. Complex), aki lehet, hogy kapcsolatban áll az elsőszámú gyanúsítottal.

WalkOffTheEarth.jpg

 

I

A 2013-as Juno-díj jelölt indie rock banda,
Walk Off The Earth
vendégszerepet játszik ebben a részben.

I

I

I

Az évadban Toby szerelmi élete felpörög, ahogy a kapcsolata egyre közelebbivé válik a bűnügyi riporter Tia Tremblayyel, akinek a gondolatait, egyedüli személyként, megmagyarázhatatlan okokból nem tudja olvasni. Az élet nem lesz kevésbé drámai Toby munkatársai számára sem. Michelle McCluskey felügyelő egy bonyolult házasságban küzd a férjével; az IIB vezetője, Alvin Klein igyekszik megvédeni magát és csapatát az új, sikerre éhes rendőrfőkapitány, Nichola Martell politikai lépéseitől. Az időközben a Szt. Lukács kórház sürgősségi osztályának vezetőjévé kinevezett Oz Bey rájön, hogy főnöknek lenni nehezebb, mint várta.

A negyedik évad ismét bővelkedik vendégszereplőkben: Justin Chatwin (Shameless - Szégyentelenek, Nancy ül a fűben), Michael Filipowich (24, Breakout Kings), Michael Cram (Elit egység - Kevin 'Wordy' Wordsworth), Gabrielle Miller (Szólíts Fitznek!, A célszemély), Erin Karpluk (Erica világa, Derült égből család), Krystin Pellerin (Republic of Doyle, Tudorok), és a kanadai kevert harcművészetek harcosa, Elias "A spártai" Theodorou.

MV5BMjE2Mjc2MzExMF5BMl5BanBnXkFtZTcwMjM4NTk5Ng@@._V1._SY314_CR18,0,214,314_.jpg

I

I

A The Listener digitális melléksorozatában, a Double Date... With Death-ben Oz és Sandy egy helyi riporterrel, Missy-vel (Stephanie Anne Mills - Totál dráma sziget, Seed) dolgoznak együtt, hogy felfedjék a titkot egy ismeretlen nő haláláról és a rejtélyes kulcsról, amit maga után hagyott. Minden nyom egy halálos vírus szabadon engedéséhez vezet, amit egy magas díjazású ping-pong versenyen akarnak véghez vinni.

Mills a digitális sorozat premierjében mutatkozik be 29-én, mielőtt csatlakozik a The Listener második részéhez.

 

Felhasznált cikkek: http://www.ctv.ca/TheListener/article/Canadians-are-all-ears-as-The-Listener-returns-for-Season-4-on-May-29

A bejegyzés trackback címe:

https://pilotsub.blog.hu/api/trackback/id/tr785302108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titantoma 2013.06.03. 17:58:01

Ehhez is te meg Adamero csináljátok a feliratot? Ha igen, kb. mikorra várható? Köszi!

Danny Pilot 2013.06.15. 21:15:53

Igen, ehhez is mi csináljuk. Nyaralni voltam, de a Listener első része már kész, a rookie-ét Ade csinálja, csak beteg. És utána majd jön a többi is. Köszi a türelmet. :)

adrienn0012 2013.08.29. 14:27:23

Szia! nem tudod véletlenül, hogy a ROOKIE BLUE 4. évad magyar feliratai mikorra várhatóak (5. résztől)?? Előre is köszi!!! :)

Danny Pilot 2013.08.29. 20:00:37

@adrienn0012: Szia. Pontos időt nem tudok mondani, de készülnek folyamatosan. Ademaro-ra rákérdezek, hogy áll, és a facebook oldalamon és twitteren jelzem majd. Ha nem tudnád, akkor a feliratok végén megtalálod ezeket az elérhetőségeket. :)
süti beállítások módosítása