Toby és Oz élcelődése a sorozat folytatásáról...

 

Mivel a Torontóban és környékén játszódó Hetedik érzék készítése az utolsó fázishoz közelít, a rajongóknak tudniuk kell hogy lesz pár változás, amikor a nyáron a képernyők elé ülnek majd az új évad miatt.

Ahogy korábban bejelentették, Brian Becker őrmester (Anthony Lemke) visszatér az IIB vezetőjeként, hogy ismét gyanakodva tartsa szemmel Tobyt az első évad végének eseményei után. (Charlie halála) Szintén csatlakozik a gárdához Natalie Krill (Rookie Blue, Remedy) Alex Kendrick labortechnikusként. Aki nem csak a vérfrissítés miatt jön, hanem lehetőséget lát Dev Clark is a lányban, amikor rabul ejti a férfi tekintetét.

original_300887_D4xUscuv1AZ9tHIyX8fVG5ZrN.jpg

Hogy az új szereplők is teret kapjanak, a kezdetek óta szereplő kórházi helyszínnek búcsút intünk, és az IIB egységének vezetője, Alvin Klein kevesebb szerepet kap. Az őt megformáló Peter Stebbings az NBC új drámájában, a Crossbones-ban kap szerepet John Malkovich mellett. Tara Spencer-Nairn pedig, aki eddig Sandy nővért alakította, most viszont némiképp visszalépve új szerepet kap Oz mellett, aki étterem és bár tulajdonosként új karrierbe kezd.

Az eddigi legkreatívabb változáson megy keresztül a sorozat, viszont mivel a sorozat idén éri el a mágikus 65 részt, mely vízválasztó Kanadában, és a Tobyt alakító Olejnik is azt nyilatkozta tavaly augusztusban a kanadai TV Guide-nak, hogy befejezi a sorozatot az 5. évad után, a Hetedik érzék lassan a végéhez közeledhet.

VAGY NEM...

"Ha a show folytatódik, én benne vagyok," - nyugtatta meg Olejnik a TV Guide Canada csapatát, akik a műlt héten egy gyors látogatást tettek a forgatási helyszínen. "Ez nem rajtam múlik, hanem a nézőkön és a nézettségen. Rengeteg kritikát kaptam (amiért ezt mondtam). Sok helyszínen készítettek velem interjút és állandóan azzal jöttek, hogy 'Úgy hallottuk, ez lesz az utolsó évad'. Futótűzként terjedt a hír... Mindegy, nem ez az utolsó évad. Ha az embereket érdekli, akkor lesz még."

Miközben Olejnik - aki egyben producere is a sorozatnak - úgy néz ki, marad a fedélzeten, ez nem jelenti azt, hogy a többi szereplő is.

"Szeretném leszögezni, hogy nem fogok szerepelni a 6. évadban. Ez tisztázhatjuk?" - viccelődött az Ozt játszó Esmer. Aki azt is elmondta, hogy szeretné, ha a Wipeout Canada korábbi műsorvezetője és a Mr. D jelenlegi sztárja, Jonathan Torrens vendégszerephez jutna a sorozatban.

"Ő lehetne az étterem egyik dolgozója. Igen, az csodás lenne." - tette hozzá. "Szeretnék újra együtt dolgozni Jonathannel. Sokat tanultam tőle a Wipeout-ban. Viszont még az évad vége előtt sort kell keríteni rá, mert - óriási bejelentésként - nem fogok szerepelni a Hetedik érzék 12. évadában.

"Ezt már most szeretném leszögezni. A 11. után befejezem. Ezt nyugodtan ígéretnek veheti. Ezt mindenkivel közölni fogom a Shaftersbury-nél és a CTV-nél. Nem szerepelek a 12. évadban. Aztán visszatérek a 13-18. évadokban, de a 12. és a 19. évadban nem szerepelek. Majd a 20.-ban megint. Ezt írja le."

Így legyen.

Eredeti cikk: http://www.theloop.ca/showbiz/tv-guide/news/article/-/a/3506615/Will-the-The-Listener-be-done-after-Season-5-

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pilotsub.blog.hu/api/trackback/id/tr925877151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása