Hát, elég régen írtam már a blogra, de a twitter és a facebook térhódításával egyre kevesebb időm van arra, hogy itt is közöljek valamit. Viszont most azért írok, mert újabb sorozatok kerültek a fordításaim közé. Most befejeztem a Kékpróbát, a Hetedik érzéket és az IRIS-t is az új évadig, a Happy Endings pedig véget ért, így az sincs már. Most ezekkel foglalkozom, és igyekszem felkészülni a nyári kanadai dömpingre. :)

Hawaii-Five-O.jpg

A Hawaii Five-0 sorozatot biztos nem kell bemutatnom, hiszen hazánkban is a tévé műsorán van, és már a 4. évadát tapossa. A 3. évad végén hányattatottá vált a sorsa, ugyanis az előző fordítógárda feladta a fordítását, amit sajnálattal láttam és a 4. évad kezdetén nem bírtam tovább, az egyik kedvenc sorozatom leendő fordítóját kerestem. Meg is találtam Zagi & KIZ személyekben, akik a 3. évad részeit lefordították és elérhető volt már elég régen, viszont igencsak javításra szorultak helyesírásilag és szerkesztésileg. Ezt a feladatot vállaltam akkor az ő megkeresésükkel, és így végre a két nagy feliratoldalon is elérhetőek lettek a feliratok. Azóta is együtt solgozunk, ők fordítanak, én pedig javítok. :) Remélem megfelelő munkát tudunk kiadni így már a kezünkből és a szórakozással nem lesz gondotok. Sok évadot kívánok a sorozatnak!

És itt a másik sorozat, a Cracked, melyet véleményem szerint méltánytalanul mellőznek az emberek.
A sorozatot eddig NFTS fordította, aki a suli miatt a segítségemet kérte, így közösen fordítjuk tovább.
Egész jó az alapötlet, melyben egy pszichológiai bűntényekkel foglalkozó csapat állt össze Torontóban egy volt taktikai ügynök Aiden Black, akinek pszichológiai problémái vannak egy korábbi esetből kifolyólag, és egy pszichológus, Dr. Daniella Ridley személyében. 

cracked.jpg

Az egységet segíti még egy nyomozópáros, akik kevesebb szerepet kaptak, mint a fő párosunk. A csapat vezetője Caligra felügyelő, aki megkéri Daniellát, hogy figyeljen oda Aidenre és jelentsen neki róla, ha valami gond lenne. A csapat különböző mentálisan rossz passzban lévő ember által elkövetett bűntények után nyomoznak, és Aiden régi barátnője, Liz Liette gyilkossági nyomozó is felbukkan pár részben. Őt Mayko Nguyen játssza, aki szerepelt már másik két sorozatomban, a Hetedik érzékben és a Kékpróbában is.

A bejegyzés trackback címe:

https://pilotsub.blog.hu/api/trackback/id/tr235754231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása