KÉKPRÓBA 7. ÉVAD: MI TÖRTÉNHETETT VOLNA?

 

Már két év eltelt, mióta a Kékpróba hivatalosan is kaszát kapott, a sorozat befejezte után egy évvel a The TV Junkies interjút készített Sherry White-tal, akinek volt pár információja a kanadai rendőrdráma rajongóinak. Annak ellenére, hogy a show véget ért - mely igazi happy enddel ért véget (Andy és Sam megházasodott, a többi szereplő pedig előrébb lépett a karrierjében) - és már nem változtathatunk ezen, de vajon mi történt volna, ha megújítják a sorozatot a 7. évadra. A jó hír az, hogy nem kell tovább találgatnunk, íme egy ötlet, hogy hogyan folytatódhatott volna a sorozat.

slider-rookie-5.jpg

Tassie Cameron, aki a Kékpróba társírója és showrunnere volt mind a 6 évad alatt, korábban megerősítette, hogy ha lett volna 7. évad, akkor a hosszú ideje társíró Sherry White vette volna át a show irányítását. White volt olyan kedves, és válaszolt a The TV Junkies néhány kérdésére a sorozat hetedik évadjának terveivel kapcsolatban. "13 részt készítettünk volna, és 5 féle forgatókönyvünk volt megírva.", árulta el nekünk. White azt mondta, hogy a sorozat az ABC és a Global közreműködésével készült volna, akik mindketten elégedettek voltak a folytatás irányával kapcsolatban. Végül is a sorozat kaszálása üzleti döntés volt és nem a készített anyag hatása.

Az interjú során White felfedi, hogy mi történt volna a friss házas McSwarek párossal, az újdonsült kiképzőtisztekkel, Gaillel és Chloe-val, vajon Nick visszatér-e Vancouverből és hogy mit szántak Tracinek. Vegyetek egy nagy levegőt, Kékpróba fanok, és olvassátok a részleteket!

The TV Junkies: Lett volna bármekkora ugrás az időben a 6. évad fináléja után, vagy közvetlenül folytatódott volna?

Sherry White: Igen, az új évad hat hónappal később játszódott volna. Így Sam és Andy már hat hónapos házasok lettek volna, és egy rakás újonc kezdett volna a 15-ös körzetben.

TTVJ: Tassie azt mondta, a 6. évad mottója "Az élet nem tündérmese" volt. Mi lett volna a 7. évadé?

SW: "Hogyan válhatsz remek társsá, miközben a saját lábadon is boldogulnod kell?"
Ez a sorozat folyton kereste a választ arra, hogyan találd meg a függetlenséget a kapcsolatokban vagy a munkában, miközben együtt kell dolgoznod másokkal. Ezt akartuk kibontakoztatni több módon is. Oliver, mint újdonsült szingli. Dov mint aki társ nélkül maradt. (Chris nem kapott szerepet a 7. évadban). Négy újonc érkezett volna a 15-ös részlegbe, mindegyikük egy-egy kiképzőt kapott volna. A hetedik évad egyik nagy durranása lett volna, hogy az egyik újoncot (egy lányt) megölték volna az első napján. Az ő legjobb barátnője, egy másik újonc, Hannah egy nagyon érdekes karakter lett volna, akinek egy szoros, bonyolult kapcsolata alakult volna ki Andyvel.

Szintén tervben volt, hogy a 15-ösben kinevezzük az utcai őrmestert. A valóságban a rendőrségnél létezik ez a pozíció - az a személy, aki a körzetet irányítja az utcákon. - Sosem használtuk ezt a tisztséget korábban a Kékpróbában, mert mindig két fős csapatokban rótták az utcákat. Viszont ebben az évadban úgy gondoltuk, hogy ideje lett volna Andynek valami kinevezést adnunk anélkül, hogy az egyenruhát le kelljen vennie. Az ötödik évadban már kipróbálta magát kiképzőként, így arra jutottunk, hogy érdekes feladat lehetett volna számára, hogy a felettese legyen minden járőrszolgálatot teljesítő rendőrnek (kivéve Olivert), beleértve Gailt és Chloe-t az újoncokkal együtt. Ez szintén a mottót látszik alátámasztani - egykor a csapat tagja volt, ebben a szezonban viszont egy kicsit több lett volna.

TTVJ: Hogyan zajlott volna a gyereknevelés Sam, Andy és Marlo számára? Érkezett volna egy saját McSwarek gyermek?

SW: Határozottan azon voltam, hogy tovább göngyölítsem az újdonsült pár életét. Viszont a közös gyermekvállalási terveiket átmenetileg keresztülhúzta volna a már említett újonc halála, ugyanis Samnek be kellett volna épülnie a nyomozáshoz. Így újra külön kellett volna élnie a boldog párnak.

TTVJ: Tassie, Charlotte és még pár másik íróval beszélgetve kiderült, hogy szinte egyöntetűen azt akarták, hogy Gail újra összejöjjön Hollyval. Ez benne volt a 7. évad terveiben, és ha igen, hogyan történt volna?

SW: Az volt a tervünk, hogy az évad második felére Gail először is kitanulja a kiképzőtisztség minden csínját-bínját, mely hozzásegítette volna, hogy elengedjen pár önző viselkedési formát, így érettebb legyen egy komolyabb kapcsolathoz.

TTVJ: Vagyis vissza akartátok hozni Aliyah-t (Holly) a 7. évad végére Gail barátnőjeként?

SW: Igen, én azt reméltem, hogy vissza tudjuk hozni Aliyah-t a szezon második felére. Még nem írtuk bele az eddig elkészült részek forgatókönyvébe, de az is elkövetkezett volna.

TTVJ: Gail adoptálása végül nem valósult meg. Lett volna bármi terv arra, hogy a későbbiekben gyermeket vállaljon?

SW: Ebben a szezonban nem.

TTVJ: Amikor utoljára láttuk Nicket és Julietet, épp úton voltak Vancouverbe. Ez azt jelenti, hogy az őket alakító színészek nem tértek volna vissza erre az évadra?

SW: Az volt a terv, hogy Nicket már az első részben újra látjuk, viszont egy kissé megváltozott volna. Hosszabb haj, ápolatlan külsővel. Nyomozóként tért volna vissza a 15-ös körzetbe elhagyva az egyenruhát, és kissé zavarodottan, egy nagy traumával járó beépített akció után, melyre ráment a Juliettel való kapcsolata. Nick rejtegetett valamit, és csak a fiatal Hannah újonc tudott mindenkinél előbb a közelébe férkőzni. Azt akartuk, hogy Nick megszabaduljon az egyenruhától. Úgy éreztük, hogy az egyenruha valami olyan dolog, ami a határok közé szorítja őt - mint amikor a hadseregben, illetve a rendőrségnél volt. Vajon mire jutott volna az egyenruha nélkül?

TTVJ: Traci igen kemény időszakon ment át, különösen a szerelmi életében. Kijutott volna neki valami boldogság a szerelem oltárán, vagy a munkájára koncentrált volna?

SW: Traci a munkájára koncentrált volna - a Szervezett bűnözési osztály vezetőjeként - egy kis szünetet adtunk volna neki idén a szerelmi szálon.

TTVJ: A finálé határozottan arra utalt, hogy Chloe és Dov lehet a következő páros, aki házasságra adja a fejét. Így van, vagy más történt volna velük?

SW: Igen, tovább akartuk gördíteni ezt a szálat, viszont a boldogságukat megzavarta volna egy munkahelyi trauma, melyben Chloe-nak meg kellett volna küzdenie egyfajta PTSD-vel (poszttraumás stressz). Próbára akartuk tenni az optimista hozzáállását valami nehéz dologgal. Úgy volt, hogy sikeresen veszik az akadályt és erősebbé válnak az évad végére.

TTVJ: Ezzel elérkeztünk Chris Diazhoz. Miféle bajba keverte volna magát a 7. évadban?

SW: Úgy volt, hogy egy kisebb városi egységhez kerül. Ott kereste volna a nagy lehetőséget, a szabadnapjain démonokat vadászva és próbált volna tiszta maradni.

TTVJ: Tassie említette, hogy lett volna pár új karakter. Megosztanád velünk, kik lettek volna ők, és hogyan léptek volna színre az új évadban?

SW: Igen, volt négy újoncunk. Hannah, akiről már meséltem. Nadia, aki az első részben meghalt volna. Ott volt még Zander, egy fiatal, meleg zsaru, és Jayden, egy fiatal, fekete zsaru, aki egy panellakásban élt az anyjával és három fiatalabb testvérével, akikért igen nagy felelősséget érzett magában. Lett volna számára pár kihívás és az öccsét távol tartotta volna a bajtól.

TTVJ: Végezetül milyen érzéseket váltott ki a csapat tagjaiból, hogy nem rendelték be a sorozatot a 7. évadra?

SW: Természetesen szomorú voltam. A Kékpróba egy igen nagy részét kitette az életemnek és igazán beleadtam mindent, hogy berendeljék az új évadra. Viszont szerintem a sorozat lelkét Sam és Andy kapcsolata adta ki, amit sikerült rendben lezárnunk. Nehéz a happy end után folytatni valakinek a történetét anélkül, hogy a romantika ne veszítsen a fényéből. Mindig is úgy éreztem, hogy a sorozat veszítene a minőségéből, ha az eredeti szereplők közül elveszítenénk néhányat. Így végül is, megértem a döntést.

Mindig is ott volt az a félő gondolat a fejemben, hogy a kemény munkával létrehozott remek dolgok ellenére egyszer eljön az az évad, amikor már kicsit soknak érezzük. Így ezzel a kaszával legalább elkerültük ezt.

Pilot: Igaz, véget ért rendőrös sorozatunk, de tényleg sikerült lezárniuk, happy endet kaptunk a végére - sok sorozat nem ér ilyen szép véget. És most betekintést kaphattunk abba, hova haladt volna tovább a történet. És ki tudja? Lehet, hogy a következő évad vége meg egy óriási cliffhangerrel ért volna véget, és sosem kaptunk volna lezárást. Köszönjük Kanadának, hogy 6! évadot megélt a sorozat - amerikában már korábban kaszálták volna (A The Listenerrel és a Flashpointtal együtt). Végül én is köszönöm nektek, nézőknek, hogy kitartottatok velem 6 évadon át és - sokszor jó sok türelemmel - vártátok a feliratokat hozzá.

És köszönöm Ademarónak a segítséget a belassulós időszakaimban. 

Eredeti szöveg: http://www.thetvjunkies.com/rookie-blue-season-7-what-would-have-happened/

A bejegyzés trackback címe:

https://pilotsub.blog.hu/api/trackback/id/tr908912282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása